Még mindig...

Azt ismeritek, hogy Még mindig Rólad írok dalt, ugye?

És azt, hogy ez mennyire egy rohadt, mocsok érzés? Amikor bármennyire szeretnéd még mindig nem tudod kizárni a fejedből. Ez egy olyan fogócska, aminek a végén már félsz, hogy megtalál. Amikor már nem élvezed ezt az egészet. Amikor már kellemetlen és menekülnél.

Ez egy szörnyű érzés. Mert nem tudsz menekülni. Mert egy idő után bármit írsz, már saját magad is belemagyarázod, hogy ez róla vagy neki szól. Pedig sokszor nem így van.

És ott állsz a barátaiddal szemben, bizonygatod, hogy de ehhez már tényleg nem ő volt a múzsa, de csak legyintenek, és megkérdezik: "Most nekünk hazudsz, vagy magadnak?"

És te sem tudod. Nem tudod, mert te tényleg nagyon szeretnéd kizárni. Szeretnéd elengedni. Szeretnél másról írni, de úgy jársz, mint a ZUP énekesnője: "Már rohadtul elegem van abból, hogy nem írok másról, csak erről a f*szról."

És igazából tényleg nem, de mégis. És mégsem.

K.



A kép magánarchívumból való.

Amúgy követsz már Facebookon? Nem? Kattints ide, hogy nyomon kövesd a mindennapjaimat → Kosztercsi a Facebookon


Instagramon pedig olyan tartalmakat is láthatsz, amik az oldalra nem kerülnek fel → Kosztercsi az Instán

Megjegyzések

Facebook

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A 15 legszörnyűbb csajozós szöveg

Magyar érettségi 2017

Túlélni mindenek felett - avagy gondolatok a karantén alatt 1.